Az új Szociális Törvény hatása a XIII. kerületi állampolgárok életére

A 2015. március 1-én életbe lépő szociális törvény módosítása csak a kerületben közel 15-17000 embert érintő súlyos probléma, az állam ugyanis nem biztosít tovább forrást a segélyezés támogatására, amely 40%-kal magasabb segélyezési igényt jelent a kerület számára. Az önkormányzat ettől függetlenül továbbra is igyekszik fenntartani a szociális biztonságot, és ennek megfelelően a 2015. február 12-i testületi ülésen új rendelettel reagál a támogatások megvonására, hogy a megszüntetett segélyek miatt hátrányos helyzetbe kerülők se essenek ki a támogatási rendszerből.

2014-ben az önkormányzat több mint 870 millió forintot fordított szociális segélyezésre, melyből a saját forrásból adott támogatások összege 400 millió forintot tett ki. A 2015. évre tervezett előirányzat több mint 588 millió forint. Az forráskiesést új adók bevezetése nélkül, szabad felhasználású pénzeszközökből pótolja az önkormányzat.

A megszűnő támogatási formák, mint a normatív lakásfenntartási támogatás, az adósságkezelési szolgáltatás, a méltányossági közgyógyellátás, illetve a méltányossági ápolási díj összesen havonta 5242 főt/családot érint, de a megszűnő ellátások hatásainak enyhítése érdekében az önkormányzat újra gondolja ellátó rendszerét.

Ennek megfelelően az alábbiak szerint alakulnak át a támogatások:

  • Lakásfenntartási támogatás helyett Települési támogatás lakhatás támogatására kerül bevezetésre, mely magában foglalja a már ismert fűtési támogatást, illetve az új támogatásként megjelenő lakbér- és közüzemi díj hozzájárulást.

  • A méltányossági közgyógyellátás helyébe a Települési támogatás egészségi állapot megőrzését jelentő szolgáltatások költségeihez való részbeni hozzájárulás lép, amely lehet rendszeres és eseti.

  • Ápolási díj helyett pedig a Települési támogatás ápolási támogatás formájában kerül bevezetésre. Fontos azonban megjegyezni, hogy az ápolási díj megszűnésével a társadalombiztosításra való jogosultság is megszűnik, illetve a támogatás a szolgálati időbe sem számít bele!

  • A fentiek mellett bevezetésre kerülnek a pályázati úton igényelhető települési támogatások. Ilyen például a védőoltások költségeinek részbeni átvállalása (HPV - fiúk számára is, rotavírus, pneumococcus), a középfokú és általános iskolai tanulók részére nyújtható ösztöndíj, az öregségi nyugdíjasok számára legfeljebb 30 alkalomra szóló uszodabérlet támogatása (egészségügyi prevenció), illetve a megszüntetett adósságkezelés miatt a közüzemi díjhátralék összegének részbeni átvállalása.

A gyermekek családban történő gondozásának költségeihez való hozzájárulás (mely magában foglalja például a tanszer- és tankönyvtámogatást, étkezési, táborozási, nyaralási és életkezdési támogatást), a létfenntartási gondok enyhítésére és a temetési költségekre igényelhető támogatások pedig továbbra is megmaradnak.

A régi ellátások megszűnéséről, átalakulásáról a folyamatos közvetlen és közvetett tájékoztatás mellett természetesen határozatot is kapnak az érintettek, de készséggel adnak felvilágosítást az érdeklődő kerületi állampolgárok részére a Szociális Osztályon, márciusban ügyfélfogadási időn kívüli munkanapokon is.

 

 

Képgaléria